Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róka

2008.07.17

Vörös róka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

 
Wikipédia:Hogyan használd a taxoboxokat
Vörös róka
Státusz: nem veszélyeztetett

 
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Nemzetség: Rókák (Vulpini)
Nem: Vulpes
Faj: vulpes
 
Tudományos név
Vulpes vulpes
(Linné, 1758)
A vörös rókák elterjedése
A vörös rókák elterjedése
 
 
Egyéb név

Vulpes fulva, Vulpes fulvus

Magyarországon nem védett.
 
A Wikifajok tartalmaz
Vörös róka témájú rendszertani információt.
A Wikimedia Commons tartalmaz Vörös róka témájú médiaállományokat.

A vörös róka (Vulpes vulpes) a rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes nem legnagyobb termetű faja. A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg a kutyáké inkább csapatos.

Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a házi szárnyasok tolvajának tekintik. Sokan mégis kedvelik. A rókák fontosak a szőrmeipar számára, és pusztítják a termény kártevőit. A természetfilmek és rajzfilmek rokonszenves rókaszereplői az utóbbi időben sokat javítottak a vörös rókák megítélésén. A kutyás rókavadászat nagy hagyományú kulturális esemény volt több országban is, különösen Angliában, ahol azonban 2005 februárjától betiltották.

 

Előfordulása

A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Megtaláljuk az Északi sarkkörtől Közép-Amerikáig és Észak-Afrikáig, beleértve a nagy ázsiai sztyeppeket is (összesen közel 70 millió négyzetkiloméren). Alkalmazkodóképessége egészen kiváló: ahogy természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre.

Óriási elterjedési területén kívül betelepítették Ausztráliába is, ahol kiválóan meghonosodott. A tájidegen vörös róka számtalan őshonos erszényes faj drasztikus megritkulásában illetve néhány faj kihalásában is nagy szerepet játszott. Ausztráliába eredetileg a szintén betelepített és a mezőgazdaságra nézve katasztrofális hatású üregi nyúl megritkítása miatt telepítették be, de a rókák számára könnyebb zsákmányt jelentettek és jelentenek ma is az ilyen ragadozókhoz hozzá nem szokott erszényesek.

Alfajai

Óriási elterjedési területe maitt a vörös rókának számtalan alfaját különböztik meg. Az elismert alfajok:

Megjelenése

Hossza az eléri 1,4 m-t, ebből 50 cm a farok. Magassága 38 cm. Súlya közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles; felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos; Fölülnézetben rozsda-, vagy sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék.

Életmódja

Vörös róka téli bundájában
Vörös róka téli bundájában

Kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg. Időnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kőrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sűrű bozóttal vagy elhagyott homokbányák üregével is megelégszik. Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást. Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta előtt indul vadászni kölykeivel. Állandó hideg időben és nagy hóban csak a reggeli órákban pihen. Ameddig csak teheti, a sűrűségben halad.

A róka a fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik. Fő táplálékai az egerek, de megfogja a mezei és házi nyulat, az őzgidát, sőt, a szarvasborjacskát is. Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait rabolja el és fiókáit marcangolja szét, de a repülni tudó madarakat is rendesen becserkészi. Jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja. Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – főleg a kölykes anyaróka. A nagy kertekben és a szőlőkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is. Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelő táplálékot, gyakorta az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.

Többnyire február közepén párzik. Ez idő alatt ibolyának nevezett mirigye nagyon erősen szaglik. A vemhes róka kitépi hasáról a szőrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlőihez. Ebből a szőrből készít vackot a kölyköknek. Egy alom 3–12 (többnyire 4–7) kölyköt számlál. A kölykök összetapadt szemhéjjal, fejhez lapult füllel jönnek a világra, és nagyon lassan fejlődnek. Szemük legkorábban a 14. napon nyílik ki; eddigre minden tejfoguk kibújik. Egy–másfél hónapos korukban merészkednek először a szabadba, hogy a napon sütkérezzenek és játszadozzanak. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek (eleinte nappal, szürkületkor). Késő ősszel válnak el anyjuktól.

Az ezüstróka

Ezüstróka
Ezüstróka

Az ezüstróka a vörös róka értékes prémjéért a XIX. sz. óta tenyésztett színváltozata. Természetes élőhelye Kanadától az Aleut-szigeteken át Szibériáig terjed. Színe igen változó, de alapszíne mindig fekete. A szürke szőrök részben feketék, hegyük többé-kevésbbé mélyen lefelé ezüstfehér. Nyaka és hasa mindig fekete, miként a végtagok és a mancsok felső felülete is. A végtagok oldalain gyakran ezüstös sáv vonul végig. A farok fekete, a vége pedig tiszta fehér. Prémjének értéke függ a szőrzet sűrűségétől, finomságától és főképp az ezüstös végek elrendeződésétől: a legértékesebbek az egészen feketék, mert ezek különlegesen ritkák. Ezután olyan szőrmék következnek, amelyek egész hátán a fekete szín uralkodik, és csak a törzs ezüstszürke. A kevésbbé értékesek az olyanok, melyeknél az ezüstös szálak sárgás színbe mennek át. A nyak szőrzete mindig fekete; a hátszőrzetnél sokkal hosszabb és finomabb.

D. K. Beljajev az 1950-es évek második felében egy szibériai telephelyen szelídségre szelektáltan kezdett rókákat tenyészteni, és mintegy 40 év alatt teljes sikert ért el: rókáit a kutyákhoz hasonló mértékben domesztikálta. A szelídségre szelektált rókákban felerősödtek az infantilis jegyek: a lógó fül, a felkunkorodott farok és rövid, kerek pofa

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.